Következzen egy anekdota, amit a kisautóm tavaly nyáron produkált, és télen felelevenítette produkcióját.

Prológ

Történt, hogy egyszer egy szép napon elhagytam a várost, mivel dolgozni mentem, és nekem sajnos nem volt akkora szerencsém, hogy hóm offiszozni tudjak, így hát reggel be kellett vánszorogjak. Ekkor még semmi nem utalt arra, ami délután öt magasságában az ütőt majd' megállította bennem. Nap vége felé lebeszéltem egy kolleginával, hogy őt is viszem haza, ő se buszozzon, nekem meg ne kelljen csendben közlekednem, ha már a rádió nem hajlandó megszólalni. Gyárkapun ki, cuccok bedob a hátsó ülésre, és uccu neki. Úgy voltam vele, leengedem az ablakokat (már azt a kettőt, aminek van is kapcsolója) hagy szellőzzön a cseh szauna, mert érdemi mennyiségű árnyék természetesen nem volt a parkolóban.

Lefelé prímán ment mindkettő, még szinkronban is voltak. Viszont ahogy elkezdtem felhúzni, a jobb oldali ablak elkezdett recsegni és csattogni, én meg csak néztem mint hal a szatyorban hogy mégis mi az isten történik, majd egy fél másodperc alatt hatalmas csörömpöléssel bevágódott az ablak az ajtóba. Félrehúzódok, próbálom felmérni mekkora a kár, majd vadul telefonálok, hogy mégis mi a vihart kéne csinálni, ugyanis az előbb említett jelenség vészesen közeledett felénk sötét felhők formájában. A szerelőm fogatott, majd némi celluxal és anyázással egybe kötve máris helyén volt az ablak. Nem volt egy szép látvány, de legalább itt már nem ázott be a gép (máshol igen, de azt később a bőkezűen nyomott sziló megoldotta).

Hogy a fenti kép értelmet nyerjen, ugorjunk vissza az időben egy kicsit, de épp csak addig, hogy lekerült a kárpit. Ez volt ugyanis az a kép, ami fogadott. Az történt tehát, hogy a cirka 18 évnyi használattól a bowden elért, majd elszakadt, ami miatt az emelőszerkezet Dugovics Tituszként rántotta magával az üveget is hatalmas csörömpölés közepette. Időutazás vége.

2 napra rá mire sikerült mindezt feldolgoznom, rendeltem hozzá alkatrészt, majd nekiálltam megcsinálni, mert "Nehogy már ne én csináljam meg, ha már egyszer műszaki ember leszek (papír szerint)". Ajtókárpit le, kilincsbowden kiköt, villanyablak kapcsoló csatija leszed, ablakemelő motor leszed, tartólemez csavarjai kiszed, ééés, nem jön le. Hogy a macska rúgja meg. Lefúrom a szegecseket, gondolván hogy akkor az emelőszerkezet maga kitart.

Győzelem, kint van, leszedem a hordozólemezt és mehet is rá az új, mindjárt be is lehet szerelni. Nono, gondolták valaha a Skoda mérnökei, nem lesz nekünk elég az emelőszerkezet megfogásához a mezei popszegecs, fogassuk fel acél szegeccsel, abból is hozzál valami nagyobbat Andrej! Popszegecs be a lyukba, lyukak fedésben, szorítom a szegecselőt, majd jellegzetes csatt, és valami kicsi vacak pattog a földön. A frissen benyomott szegecs. Ó, hogy az a... Biztos nem jól csináltam, újra próba. Megint nem, gyerünk, van még popszegecs. "YES", bent az első, még 3 van hátra. Még egy csattanás, helyén a második is, ez az. Még kettő, gyerünk. Nem akarja, de nagyon nem akarja.

De megvan a megoldás, minek ide szegecs, csavarozunk. Nem gyári megoldás, de kit érdekel, ha tart. Fél órányi kajtatás után találtam megfelelő csavarokat és anyákat is hozzájuk, és nagy nehezen, de fel lettek applikálva. Az összeszerelés már-már egész lazának tűnt ezután. Biztos ami fix, konzultáltam pdf-es összeszerelési útmutatómat, mert véletlenül sikerült egyet találni az internet bugyrai között, hogy mégis mennyire kell az összeszorítók csavarjait meghúzni. 10 Nm volt a megadott érték, de mivel nincs itthon nyomatékkulcs, csak érzéssel csináltam, ami, mint ahogy az egy fagyos téli napon kiderült, hiba volt.

Történt ugyanis, hogy egy decemberi napon egyetemre menet leengedtem volna az ablakokat, hogy legyen egy kis friss levegő, el ne aludjak a reggeli kocsikázás közben a volán mögött. A motor elkezdett vadul tekerni, de az ablak meg se mozdult. "Ú more, ebbű baj lesz." Megpróbáltam felhúzni, de amikor elkezdett érdekes hangokat kiadni, inkább hagytam, nehogy több kárt okozzak mint hasznot. Két kátyúval arrébb gondolt egyet, majd most csak félig esett be az ajtóba. Félreálltam a buszmegállóba, majd meglehetősen profán kifejezések közepette helyére tettem az ablakot. Ugye az történt, hogy mivel még nyáron nem húztam meg rendesen, a rések közé befolyt és megfagyott víz erősebben tartott, mint a két szorító. Hazaérés után, már kellő rutinnal lekaptam az ajtókárpitot, pozícióba állítottam az ablakot, majd rátéptem a csavart, mondván ha törik, úgyis van bontott, de nekem még egyszer be nem esik az ajtóba.

The End